Kettős győzelem a megyei elsősegélynyújtó versenyen
Minden korábbinál jobban szerepeltek kollégiumunk diákjai a megyei elsősegélynyújtó versenyen.
KépKépKépKépKép

2008-ban a 2., 2010-ben a 3. helyezést érte el csapatunk a megyei döntőben. Az idei az első esztendő, amikor sikerült megelőznünk az országos fináléban is rendszeresen a dobogón végző kisvárdai Bessenyei György Gimnázium csapatát. Erős, jól felkészített együttessel állt rajthoz a nyolccsapatos megyei döntőben a nyírbátori Báthory István és a csengeri Ady Endre Középiskola. Mindkét intézményben régóta komoly műhely működik.
Örömünket a felnőtt kategóriában először nevező másik csapatunk tette teljessé, amely szintén az első helyezést szerezte meg
Csapataink szeptemberben a több napos országos döntőben, Szegeden képviselhetik megyénk színeit.
A kiváló szereplés elsősorban annak köszönhető, hogy az évek óta tartó felkészítő foglalkozások, az internetes és gyakorlati versenyzések során felnőtt egy olyan mag, amelyhez az új versenyzők is eredményesen tudtak csatlakozni.
A tavalyi és az idei felkészítés Józan Sándor mentőtiszt munkáját dicséri.

Tudósítás és képek a szon.hu-n I.
Tudósítás a szon.hu-n II.
Írta: admin, 2012. 06. 10., 20:47 órakor
További híreket, cikkekhez kapcsolódó képeket, valamint a cikkek teljes szövegét megtekinthetik a www.bereskoli.hu weboldalon.