Intézményünkből indultak I. (Frissítve!)
Tamás két éve érettségizett az általános közlekedési szakos osztályban. Közvetlen, barátságos diákként ismertük meg, aki gyakran megfordult a kollégiumban, és időnként azóta is ellátogat intézményünkbe. Kedvező fizikai adottságaival, sportszeretetével korán kivált kortársai közül. Már középiskolás diákként a ZVSC felnőtt labdarúgó csapatának kapuját védte és meghatározó játékosa volt a diákolimpián sikeresen szerepelt iskolai csapatnak.
Fejlődése érdekében korábban kipróbálta magát a nyíregyházi serdülőcsapatban, majd Záhonyba igazolva is rendszeresen látogatta a Spartacus kapusiskolájának foglalkozásait. Érettségi után fél évig Kanadában vállalt munkát, mellette párhuzamosan egy torontói csapatban futballozott.Hazatérve újra a ZVSC-ben sportolt, tavaly nyáron pedig a magasabb osztályban szereplő Tuzsér SE-be igazolt. Innen jelentkezett a nagy médianyilvánosság mellett folyó Most Wanted Tehetségkutatóra, ahol a legjobb két kapus közé választották. Élete egyik legnagyobb eseménye július 20-án az Albert Flórián Stadionban lesz, ahol a tehetségkutató-sorozat legjobbjai a nemzetközi hírű Ferencvárosi Torna Club felnőtt csapatával mérik össze tudásukat.
Tamás önmagáról az NSO-n:
„Tizenhat éve játszom, a legmagasabb szint, ahová eddigi pályafutásom során eljutottam az a Nyíregyháza U15-s korosztályos együttese volt, amellyel a kiemelt, országos bajnokságban szerepelhettem. Később jártam Torontóban, ahol egy másodosztályú csapatban védhettem. Úgy érzem, hogy előnyöm a jó fizikai adottságaim, és az, hogy kapusként lábbal sem jövök zavarba, ha be kell avatkoznom a játékba kijövetelnél vagy hazaadásnál. A felcsúti négy hét alatt külön kapusedző foglalkozott velünk, rengeteg, számomra újfajta gyakorlatot végeztünk, aminek köszönhetően sok tapasztalatot szereztem. És sikerült Felcsúton „hagynom" pár kilót is..."
Tamás adatlapja a Nemzeti Sport Online-on.
Tamás a megyei napilapban és a szon.hu-n.
Tamásról megjelent friss írás a megyei napilapban: