Elsősegélynyújtás a Balatonnál
Csabina Tamás, Nagy Béla és Szűcs Dávid közel két hetet töltött a Balatonnál, ahol elsősegélynyújtó szolgálatot láttak el.
KépKépKépKépKép

Két kollégista társammal augusztus 10-én utaztunk el a Balatonhoz. Nagy várakozással tekintettünk a 2007 óta működő vöröskeresztes elsősegélynyújtó szolgálat idei utolsó turnusa elé. Dávid már tavaly is bekerült a csapatba és sok-sok élménnyel tért akkor haza. Tamással együtt mindhárom tanévben részt vettünk elsősegélynyújtó felkészítésen, internetes és gyakorlati versenyen, az iskolában pedig tagjai voltunk a defibrillátoros kiképzést kapott csoportnak.
Szabolcs megye öt középiskolájából 18-an érkeztünk Fonyódligetre, ahol az első délután mindenre kiterjedő megbeszélésen és eligazításon vettünk részt. Másnap délelőtt elméleti felkészítés folyt, délután pedig gyakorlati elsősegélynyújtásból kellett vizsgát tennünk. Ennek anyagában szerepelt többek között az újraélesztés, a különféle kötésfajták alkalmazása és a defibrillátor használata is.
Este aztán átköltöztünk egy másik bázispontra, Balatongyörökre. Tamással együtt a gyenesdiási strandra kaptunk szolgálati beosztást.  A napi munkánk délelőtt 10 órától 18 óráig tartott. A szolgálatba lépéskor be kellett jelentkeznünk rádión a központba, a szolgálat befejezése után pedig újra, amikor jelentettük a napi esetszámot is. Komoly sérülések a közel két hét alatt a mi strandunkon nem fordultak elő. Kisebb karcolásokat, horzsolásokat, apró vágott sérüléseket láttunk el. Összesen 18 esetben kellett ellátásban részesítenünk a strandolókat.
Mindvégig szoros kapcsolatban voltunk a hivatásos vizimentősökkel, akik nagyon sokat segítettek nekünk. A strandon étteremben ebédeltünk, a reggeli és a vacsora a szálláson volt megszervezve. Szabadidőnk is maradt bőven, így kellemesen teltek a napok. 21-én este visszaköltöztünk Fonyódligetre, másnap délután pedig vonattal utaztunk haza.  Az emlékezetes két hét minden költségét - támogatók segítségével - a Magyar Vöröskereszt fedezte. Lehetőség szerint jövőre is szeretnénk részt venni a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat (BESZ) munkájában.

Nagy Béla
(Vöröskeresztes diákkör – médiakör)

Képes videó a BESZ-ről.
A BESZ munkájáról képek itt találhatók.
Írta: admin, 2011. 09. 11., 15:50 órakor
További híreket, cikkekhez kapcsolódó képeket, valamint a cikkek teljes szövegét megtekinthetik a www.bereskoli.hu weboldalon.