Interjú a Béres-Díjas Molnár Nikolettel
Az elmúlt tanév végén két kárpátaljai diák nyerte el a Béres-Díjat. Ezúttal Molnár Nikolettet szólaltattuk meg.
KépKépKépKépKépKép

- Közismert rólad, hogy Kárpátalján laksz. Miért választottad a záhonyi iskolát, amikor továbbtanulni jelentkeztél?
- Próbáltam közeli iskolát választani és előnyben részesíteni a magyar nyelvet, mivel fontosnak érzem, hogy az anyanyelvemen tanulhassak.

- Mennyire volt nehéz a beilleszkedés az iskolába és a kollégiumba?
- Nagyon tartottam a beilleszkedéstől, de azért kellemes izgalommal töltött el, hogy új emberekkel ismerkedhetem meg. A félelmem már a beköltözés napján oldódott, mert igen közvetlenek voltak a többiek. Azóta sok új barátra tettem szert.

- Milyen különbségeket tapasztaltál a kárpátaljai oktatás és a magyarországi tanítás között?
- Itt nagyobbak a követelmények, ezért az órákon jobban figyelek. Igyekszem megérteni a tananyagot, így jobbak a jegyeim is.

- Melyek a kedvenc tantárgyaid?
- Szeretek táncolni és sportolni, ezért közel áll hozzám a testnevelés. A reáltantárgyak közül a német a kedvencem. Még csak két éve tanulom a nyelvet, de nagyon megkedveltem.

- A Béres-Díjat a kiemelkedő tanulmányi eredményednek és a közösségi munkádnak köszönheted. Milyen továbbtanulási terveid vannak az érettségit követően?
- Szeretnék főiskolán vagy egyetemen továbbtanulni, mert a megszerzett diploma biztosabb jövőt jelenthet.

- Melyek a fontosabb tapasztalataid a kollégiumi életről?
- Jó beosztással elegendő idő jut a tanulás és a pihenés mellett a kikapcsolódásra is.

- Több sikeres táncprodukcióban léptél fel a kollégiumi rendezvényeken és a Megyei Kollégiumi Kulturális Fesztiválon. Honnan ered a tánc szeretete és van-e alkalmad rendszeresen művelni?
- Kiskorom óta táncolok. Régebben az volt az álmom, hogy profi táncos lehessek.
Több évig jártam tánciskolába, de választanom kellett és én az iskolai továbbtanulás mellett döntöttem.

- Egyszer említetted, hogy nem tervezed a magyarországi letelepedést, annak ellenére, hogy a szüleid is itt dolgoznak. Melyek azok a dolgok, amelyek leginkább kötnek a jelenlegi otthonodhoz?
- Nagyon szeretem az otthonomat. Várom a hétvégéket, hogy haza mehessek és együtt lehessek a tágabb családommal, s a barátommal.

- Hogyan viseled a hétvégi utazásokkal, a határátkelésekkel járó megpróbáltatásokat?
- Eléggé fárasztónak találom. Kezdetben sokat idegeskedtem, de lassan belerázódtam az utazásokba. Most már nyugodtan, türelmesen jövök-megyek a határon.

- Mivel foglalkozol a szabadidődben szívesen a kollégiumban és a lakóhelyeden, Bótrágyon?
- Különösebb kedvtelésem nincs, csinálom a szokásos tennivalókat. Sok időt töltök a barátaimmal.

- Milyen terveid vannak erre a tanévre tanulmányi és egyéb téren?
- Legfőképpen ezt a tanévet is szeretném a tavalyihoz hasonló, vagy még jobb eredménnyel befejezni.

- Köszönjük a beszélgetést.
KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép
KépKépKép
Írta: admin, 2011. 09. 24., 22:44 órakor
További híreket, cikkekhez kapcsolódó képeket, valamint a cikkek teljes szövegét megtekinthetik a www.bereskoli.hu weboldalon.