Kolis küzdelmek a Kandó Kupán
A Kandó-hét egyik legfontosabb eseménye idén is a Kandó Kupa volt.
KépKépKépKépKép

Kilenc csapat nevezett a 13. Kandó Kupára. A szervezők három csoportba sorsolták a résztvevőket. A koli gárdája a későbbi győztes nyíregyházi Széchenyi Szakközépiskolával és az ibrányi középiskola A csapatával került egy csoportba. Az ibrányiakkal 2:2-es döntetlent értünk el, majd az erős Széchenyivel vívtunk egy szoros mérkőzést, melyen 2:1 arányban a nyíregyháziak nyertek. Két ellenfelünk egymás elleni mérkőzése gólzáporos Széchenyis diadalt hozott, így a másik két csoport második helyezettjével folytathattuk a küzdelmet. Itt Ibrány B csapata ellen jó játékkal 2:1-re győztünk, majd mint tavaly is, következett a Kandó elleni mérkőzésünk. A több igazolt játékossal kiálló iskolai csapattól 4:0-ás vereséget szenvedtünk.
Végül a 6. helyezést értük el Bodnár Attila Sándor igazgató úr irányításával. A kezdetben zord idő folyamatosan megenyhült, a torna végén pedig mindenkit egy finom töltött káposztás ebéd várt.

Horváth Dávid
Írta: admin, 2012. 05. 20., 15:17 órakor
További híreket, cikkekhez kapcsolódó képeket, valamint a cikkek teljes szövegét megtekinthetik a www.bereskoli.hu weboldalon.